A láthatatlan és látható világ határterülete.
Isten a szívemre helyezte, hogy indítsak egy blogot, ahol megosztom, hogy ismertem Őt meg, és milyen vele élni. Középiskolás voltam, amikor elkezdtem Jézus Krisztust megismerni. A magam módján mindig is hittem valamiféle természetfeletti erő létezésében. Képtelen voltam elhinni, hogy annyiból áll az élet, hogy élünk pár évtizedet - persze hatalmas küzdelmek árán, kimerülten, stresszelve megteszünk mindent, hogy az a lehető legjobban teljen el - aztán meghalunk. Megrémisztett a gondolat, hogy egy nap majd arra ébredek, hogy unalmas, hétköznapi életem van. Ezt elkerülve sok mindent kipróbáltam. Kerestem a boldogságot az emberek elismerésében, a tanulásban, a sportpályán, emberi kapcsolatokban, szórakozóhelyeken, szerelemben, művészetben. Örök bizonytalanságban éltem. Hosszútávon nem láttam a helyemet a világban. Nem elégedtem meg a "majd csak lesz valami", "élvezd ki az életet" sablonos válaszokkal. Tudtam, hogy kell lennie valami többnek, és a jó hír az, hogy van. Ősz volt. A fák még épp hogy kezdték magukra ölteni őszi, elmúlás szagú színeiket, mikor egy volt barátom harmad unokatestvérével, nem mellesleg a tavalyi tanévben elballagó Andréval vitatkoztam az élet nagy kérdéseiről. Nem voltam könnyű eset, sok teóriám volt. André volt az első ember, aki teljes bizonyossággal állította, hogy van Pokol és Menny, és a döntés, hogy hol töltöm az örökkévalóságot, az én kezemben van. A kérdés komolysága, és kortársaim körében kevés népszerűségnek örvendő témakör olykor meghátrálásra, olykor elbagatellizálásra késztetett.